A Hadak Útja
Attila halála után hamarosan széthullott a hun
birodalom. Hiába fogadkoztak a temetéskor fiai:
Aladár, Ellák és a legkisebb és legkedvesebb,
Réka fia Csaba.
Alighogy sátraikba tértek, megkezdödött a
viszálykodás Attila kardjáért - a hatalomért. S a
hunok, akiket az ellenség egyetlen csatában sem
tudott legyözni, elemésztették egymást: Aladár
hívei azokat, akik Ellákot akarták Attila utódjának,
Ellák hívei azokat, akik bátyja mellett fogtak
fegyvert, s mindkettö Csaba népét is, hiszen róla
mondotta volt a jóslat, hogy Attila halála után ö
lesz a hunok megmentöje.
***
Feldúlt szálláshelyek mutatták az utat, ahol a
fejedelemfiak egymást pusztító seregei elhalad-
tak: üszkös maradványai a korábban virágzó élet-
nek. Halomra ölt nök, gyermekek, szétkergetett
csordák, nyájak mindenfelé.
Végül a harcokban Aladár is, Ellák is elesett.
Maroknyi hívével egyedül Csaba tudott elmene-
külni a fellázadt rabszolganépek elöl. Keletnek
indult, ahol a hun hagyomány szerint valamikor
öseik is laktak, s ahol bizonyára még élnek Hunor
testvérének, Magornak ivadékai.
Csaba maradék seregével együtt menekült a
maradék asszonynép s a gyermekek, akik közül a
nagyobbacskák már lóháton ülve segítettek terel-
getni a megmaradt állatokat a had nyomában.
Igy érkeztek Erdély hegyes-völgyes tartományá-
ba, ahol aztán az üldözök nyomukat veszítették. De
már erösen megfogyatkozott a hun nép is, fáradtak,
elgyötörtek voltak. Letáboroztak hát, lovaikat, bar-
maikat megitatták a Küküllö vizében, aztán
felverték sátraikat a folyó-közeli lankákon.
Évek jöttek, évek mentek. A hunok maradékai
megnyugodtak. Itt zordabb volt ugyan az éghaj-
lat, mint a Duna-Tisza közén, de volt fa, amiböl
házat lehetett építeni s tél idején oda behúzódni.
A folyók-patakok lankáin, az erdök tisztásain
pedig a jószágnak is került legelö.
Csaba azonban mindegyre visszaemlékezett a
jóslatra, s egy szép napon úgy döntött: a fegyver-
forgató nép egy részevel továbbindul kelet felé,
hogy Magor ivadékait segítségül hívja, s vissza-
szerezze Attila örökségét.
- Én most elindulok tovább, napkeletre - mondotta -,
hogy testvéreinkkel együtt térjek vissza.
Te pedig addig, jó népem, itt székelj! És ha valami baj
történne, csak küldjetek utánunk, tüstént itt leszünk.
***
Azzal útra kelt.
Az ittmaradt nép nem sokáig élhetett békesség-
ben: a hunok által egykor leigázott népek fel-
fedezték szálláshelyeiket és haddal támadtak rájuk.
Csabát a Kárpátok koszorúján túl érte utol a futár.
Tüstént visszafordult és szétverte az ellenséget.
Másodszorra már a Dnyeszteren túlra kellett
utána nyargalnia a vészhírt hozó lovaslegénynek.
Csaba most is idejére visszaérkezett, s ezuttal az
utolsó emberig levágta a békés szálláshelyeket
dúló ellenséget.
Sok-sok esztendö telt el azután. Akik gyer-
mekként jöttek ide Csabával a Duna-Tisza közéröl,
ösz hajú, ösz szakállú vének lettek. Az ö gyermekeik
örizték már a jószágot a legelökön, s az ö unokáik
hancúrozásától volt hangos a szállások környéke.
A békés életet azonban egyszer csak újabb
ellenség zavarta meg. A nép, amely Csaba eltávo-
zása után ,,székely"-nek kezdte nevezni magát,
megint fegyvert fogott, de hiába küzdött hösiesen
élete és javai védelmében, az ellenség túlerejével
szemben ez mind kevésnek bizonyult.
- Segíts, Csaba vezér! - kiáltott fel ekkor az égre
az egyik öreg.
A kiáltást felkapták a szelek, s vitték napkelet
felé. S ott egyszer csak nagy zúgás támadt. Nem a
földön, amerre Csaba és vitézei elmentek, hanem
a levegöégben.
Csaba tért vissza rég elhulott vitézei élén.
Az ellenség azonban számosabb volt, mint eddíg
bármikor. S a székelyek a visszatérö Csaba királyfival
együtt sem bírtak vele. Még szerencse, hogy közben
lebukott a nap a hófödte távoli hegyek fölött, s
fekete éjszaka borult a csatatérre. De mi lesz holnap?
Hadúr azonban segítsegére sietett népének:
megjelent Csabának álmában azon az éjszakán.
***
- Holnap, napfölkeltekor - mondta - vedd az
íjadat s lödd ki kelet felé az elsö nyílvesszöt. Ahol
földet ér, ott találsz egy vérvörös levelü füvet: For-
rasztófü a neve. Annak levelével érintsd meg az
elesett harcosok sebét. Azok pedig tüstént életre
kelnek, s testüket többé nem fogja fegyver.
Így is történt. Mire a nap a fák hegyébe vágott,
talpon állott a forrasztófüvel feltámasztott had. Szét is
verték az ellenséget, hogy hírmondója sem maradt.
Csaba pedig úgy távozott, ahogy jött. De
lovainak patkónyoma ott maradt az égbolton:
apró csíllagok milliárdjainak sora mutatta útját kelet felé.
A nép azóta is Csaba Útjának vagy Hadak Útjának
nevezi ezt a csillagívet, amely tiszta idöben ott
ragyog ama föld fölött, ahol Csaba népe székel.
*** |
AJÁNLOM AZ OLDALT
